Az alkotó ember mindig örömmel veszi, amikor elismerik munkáját. A mai nap boldog pillanata a következő hír:

Kedves Helyezettek!

Örömmel értesítek mindenkit, hogy a 2012-es pályázaton az alábbi  alkotók az alábbi képekkel nyertek helyezéseket.

Köszönöm az  együttműködést és a gyors visszajelzést.

Gratulálok a sikerhez.

A díjátadó a Duna palotában  lesz  október 16-án.  A részleteket később egyeztetjük. Remélem mindenkivel talalkozni tudok majd! 


Köszönettel

Szilágyi Ákos

Remélem már köztudott, hogy idén szeptemberben, az 5. Repülős Baráti Találkozón ismét egy repülőgépet avatunk fel. A 2021 oldalszámú MiG-21bis AP kap új festést.

Mikor megkaptuk őket ajándékba örültünk nekik. Az első repülésükkor tapsoltunk nekik. Ma már csak az utolsó óráikat, perceiket számolgatjuk. Ők most az utolsó mohikánok a magyar harcihelikopter repülésben, a két Mi-24P (335,336).

Mikor megérkeztek 1995-ben sok reményt, tervet fűztek hozzájuk. Sajnos a tervek elhúzódtak és a remény is kezdett elhalni. De tudjuk az hal meg utoljára és a várakozás eredményt hozott. 2004. július elejére két Mi-24P, a 335 és 336 oldalszámot viselő nagyjavítása befejeződött. Az átadási ceremónia keser-édes lett.A gépeknek örültünk, de a következő nap eseményeinek nem igazán. A helikopterek szomorúan, de méltóság teljesen vettek részt az MH 87 Bakony Harcihelikopter Ezred utolsó kiképzési repülésén 2004. július 8-án.



A búcsú kötelékben már akkor megszerettük volna őket örökíteni a levegőben, de az igazi pillanat még váratott magára.

A "szentkirályi búcsú" utáni napon a két gép vissza repült Tökölre. Toperczer Pisti barátom segítségével sikerült megszerveznünk, hogy a műszaki és hajózó csapatot visszaszállító kísérő Mi-17-essel elkísérjük levegőben az újoncokat.

Sikerült a terv, a két újdonság most már levegőből is meg lett örökítve.



Akkor még reménykedtünk, hogy fényes jövő áll előttük, de ismét tévednünk kellett. Ma már a hátralévő órákat és perceket számolják a helikopterek üzemeltetői, pedig egy-egy nagyjavítással akár 2025-ig repülhetnének.

Remélem e két gyönyörű forgószárnyast jövőre már nem csak nosztalgiázva nézzük a filmvásznon a Die Hard 5. történetét figyelve.

Érdekes mozzanat, amikor egy gondolatból ötlet, az ötletből valóság lesz. Tavaly már sikerült. Reméljük az idén sem lesz másként!



Tavaly egy esti beszélgetéskor jött a gondolat, hogy öltöztessünk új ruhába egy vadászgépet. Simon Róberttel Az Ég Katonái Egyesület vezetőjével a 08-as oldalszámú MiG-23-asra esett a választás. A gondolatból ötlet lett.
Elindult a szervezés. Megkaptuk a gépet. Elkészültek a festési tervek. Felajánlások és támogatások segítségével összeállt az anyagi háttér és vállalkozó segítő kezek elvégezték a munkát, lefestették a repülőgépet is. Majd jött a szép pillanat, a repülőbaráti találkozó, ahol ünnepélyes keretek között lepleztük le a frissen festett nagy madarat. Az ötletből valóság lett.
 

Mi is történik majd ezután? Járt fejünkben Pápáról hazafelé. Nem kellett sokat várni és újabb gondolat pattant ki a kreatív fejekből. Fessük le a 2021 oldalszámú MiG-21 típusú vadászgépet. Ment az ötletelés a kivitelezésről és felmerült az eldöntendő kérdés. Milyen festése legyen a repülőnek? Több verzió között lehetett választani, amivel repült a típus, de láttuk egyre nehezebb a döntés. Mindenkinek más-más dekoráció állt a szívéhez közel. Majd meglett a döntés, elkészült a kamuflázs. A gondolatból döntés lett.



A szervezés most is elindult. Amit tudunk, ismét a Repülőbaráti Találkozó keretében adjuk át az új festésű gépet az érdeklődőknek Pápán. Már az időpontot is tisztáztuk, 2012. szeptember 15-én hull le a lepel a Fishbedről. 

Kockás papíron készül a költségvetés, szerveződik a munka és keressük a támogatóinkat. A támogatókat, akik kisebb-nagyobb összeggel járulnak hozzá, hogy ismét megmentsünk két darabot a Magyar Légierő történelméből. Reméljük idén is az ötletből valóság lesz.


Támogatásokat, bármilyen összegben a következő számlaszámra várjuk:
Sövegjártó Zoltán, Budapest Bank, 10102529-72335800-01003006

Meghívó-5. Repülőbaráti Találkozó

Őrizd meg a múltad, hogy legyen jövőd, mondják a bölcs népek. Az ilyen kezdeményezés hazánk repülésére is ráférne. Sajnos sok értéket engedtünk megsemmisülni és ritka az olyan kezdeményezés, amikor valami teremtődik, és nem pusztul.









 

2011. július 2-án ismét teremtődik valami, ami remélhetőleg sokáig emléket jelent. Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület és a Pápai Honvéd Bajtársi Klub nagy eseményre készül. Ezen a napon nemcsak a hagyományos repülőműszaki találkozójukat tartják meg, hanem tesznek is valami fontosat. Baráti összefogásból új ruhát szeretnének adni, a hányattatott sorsú 08 oldalszámú MiG-23-as vadászgépnek.




















A tervek már elkészültek, a repülőgép az első magyar festéssel, teflon-szürkére lenne átfújva. Nemcsak a tervek készültek el, hanem a költségvetés is, és itt sajnos magyar szokás szerint hiányosságok mutatkoztak. Ezen lyukak eltüntetésére különleges felhívást teszünk Mindenkinek!!!




















Kedves Repülőbarát!!!
Ha magadnak érzed azt a nemes eszmét, hogy új festéssel láthassuk el a Magyar Légierő MiG-23-as vadászgépét kérünk, támogass minket!!!
Minden felajánlott ezer forintért egy-egy sorsjegyet adunk támogatóinknak. A sorsjegyek a repülőgép felavatása után tombolahúzáson vesznek részt. A támogatók értékes repülő relikviákat nyerhetnek, amiket gyűjtő barátaink ajánlottak fel támogatásuk jeleként.





















Remélem, megmutatják a magyar repülő barátok, hogy nem hagyunk elkallódni egy magyar vadászgépet!
Felajánlásokat a sovegjarto@gmail.com e-amil címre várjuk!
 

 Balatonkenese, 2010. október 2. Helyi idő szerint 17 óra 30 perc. A Balaton parti üdülő éttermében az utószezonhoz képest hatalmas tömeg halad. Több mint száz ember igyekezik, hogy ismét részt vegyen, immár harmadszor a Repülő Baráti Találkozón. 

 

Vázsonyi Miklós ny. I. oszt vadászpilóta mesélt milyen is volt az élete a kicsit elfelejtett első pilóta növendék csapatnak, aki a Szovjetunióban tanultak meg MiG-15-ösön repülni

 

Július első napjaiban ismét műrepülők hangjára kapták fel a fejüket a balatonfüredi Tagore sétányon sétáló emberek. A kíváncsiskodók hamar választ kaptak, mi ez kérdésükre. Ismét itt rendezik meg a Grand Aero Challenge légitriatlon műrepülőversenyt.

Idén már másodszor mérték össze tudásukat a világ vezető műrepülő pilótái a Balaton felett. A pilóták,  Veres Zoltán, a hazai vendéglátó mellett Larry Beamish és Nigel Hopkins Dél-Afrikából, Francesco Fornabaio és Andrea Fossi Olaszországból, Peter Podlunsek Szlovéniából és Goger Attila Erdélyből érkeztek. A repülők is világszínvonalúak, MXS, MX-2, CAP 231 és Extra-300.

A verseny, mivel triatlon, három versenyszámból áll. Elsőként a szinkron műrepülés.
Mi is lehet izgalmasabb, mint amikor két műrepülőgép a Balaton felett szinkronban repül egymással. A két pilóta a balatonfüredi kikötő vízfelülete felett méri össze tudását.
A feladat során a két versengő repülőgép egyszerre repül át a rajtvonalon majd ugyanazt a műrepülő programot repülik le szinkronban egymással. A futamot az ugyanazon pályát kevesebb idő alatt lerepülő versenyző nyeri meg.

A pilóta párok egymás után érkeztek az öböl felé és hajtották végre egymás után a kötött gyakorlatokat. Talán leglátványosabb az utolsó páros Peter Podlunsek és Veres Zoltán, akik szinte másodpercre pontosan hajtották végre a feladatot, teljesen szinkronban.





















A szinkronrepülés után egy kis pihentető látványosság, ejtőernyős bemutató. Az Albatros ejtőernyős klub tagjai Méhész Sándor (Honvéd Sport Repülő Egy.) kiegészülve látványos bemutatót tartott. A nemzeti zászló színeit varázsolták az égre füstölőkkel a magyar zászló kísérése közben, relóztak és sikeresen a rózsákat nem bántva érkeztek a kijelölt érkezési területre a móló melletti Rózsa kertbe.



















A délután a ballon vadászattal kezdődött, amikor egy meterológiai lufit kellett a repülőgép légcsavarjával leküzdeni. Elsőre egyszerűnek hangzik a dolog, de nem egyszerű mutatvány. A profi pilóták többszöri próbálkozásra tudták megsemmisíteni a nagyon mozgékony célt. Volt nagyon eredményes pilóta, de volt aki csodálatos köröket írt le a felszálló lufi körül.




















Az egyéni harc után következett az igazi látványosság, az egyéni szabad stílusú műrepülés zenére. Itt kiélte minden pilóta a kreativitását és megmutatta műrepülő tudását. A Tagore sétányt ellepő nézők szemei folyamatosan az égre tapadtak és figyelték a figurákat.  Egy-egy program után elismerő tapssal köszönték meg a nem mindennapi látványt.



















Az izgalmas verseny véget ért, a birák összesítették az eredményeket és az ünnepélyes díjkiosztón dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, az esemény fővédnöke és dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, az esemény védnöke jelenlétében adták át a díjakat.





















A verseny jó hangulatban telt mind a közönség, mind a szervezők, mind a pilóták között és már várják a verseny következő állomását Brassóban idén augusztusban.

A verseny eredmények

A verseny képekben

Magyar ejtőernyősök ugrottak bemutatót Szarajevóban. Az átlag olvasónak ez csak egy egyszerű hír, de ha az esemény mögé nézünk, sok érdekességet találunk.

Ez az ugrás sok elsőséget is magába foglal.
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége szervezésében először ugrott magyar ejtőernyős műveleti terület felett a II. világháború óta.
Először bontott kupolát Szarajevó felett magyar ejtőernyős.
Először ugrottak magyar ejtőernyősök Sikorsky S-70A Blackhawk típusú helikopterből.

 

A profi végrehajtást természetesen profi előkészítés előzte meg. Pénteken a gyakorlással telt. A tízfős katonákból és rendőrökből álló csapat ismerkedett a helikopterrel, a földön próbálták el, hogyan tudják legideálisabban elhagyni a forgószárnyas fedélzetét. A „száraz” edzés után irány a fedélzet, emelkedés a kijelölt ugrási magasságra, ugrás! Az elmondások szerint nagyon sokat tanultak a Blackhawkból való ugrás során. A magyar csapat mindent sikeresen eredményesen hajtott végre, pedig a feladat nem egyszerű. Ismeretlen gépből ismeretlen területre kiugrani, nem mindennapi teljesítmény.


 

A sikeres gyakorlás után következett a fő attrakció. A magyar sportolók a 7. Gyermeknapi Fesztivál elsőszámú fő látványossága voltak. Kis- és iskolás gyermekek tátott szájjal bámulták, hogyan ugranak ki a helikopterből a magyar ejtőernyősök, hogyan zuhannak, és hogyan bontják ki ernyőiket és hogyan táncolnak kupoláikkal a levegőben, majd hogyan érnek földet.



 

Ilyen feladat végrehajtása közben is adódhatnak kisebb nagyobb problémák, amit a lélekjelenlét és a rutin megold. A szombati nap során az osztrák pilóták igen intenzív süllyedéssel közelítették meg az ugrási területet. ennek következményeként két ejtőernyős CYPRESS nyitóautomatikája működésbe lépett és kinyitotta a mentőernyőt. Mit tesznek ilyenkor a fedélzeten? Kell egy gyors döntés. A rutinos nyugdíjas ugró javaslatot tesz az ifjabb Jumpmasternek és már szól is a rádióban az utasítás a pilóták felé: GO HOME! Irány vissza a bázisra! Ott felveszik a tartalék felszerelést és már haladnak újra a stadion felé.

Az esti megbeszélésen, amit repülős körökben csak "reputáninak" becéznek az emberek, az ajándék barackpálinka mellett elmesélték a magyarok, hogyan is működik a biztosító készülék az ejtőernyőn. Jobb későn, mint soha.



 

Mindezek ellenére a siker nem maradhatott el: a leérkezett ejtőernyősöket megrohamozó gyereksereg, és Susanne Prahl, a fesztiváligazgató széles mosolya és kézrázása feledtette a problémákat és a trópusi meleget.


 

A közös munka jól záródott. A kezdeti távolságtartástól, amikor még "crazy jumper"-ként titulálták a magyar ugrókat az osztrrák pilóták a búcsúnál már örömmel konstatálták, hogy ilyen vér profi ugrókkal volt dolguk. Megszokhattuk, gondolták magukban a magyar ejtőernyősök!

A Magyar Honvédség részéről Méhész Sándor nyá. őrnagy, Molnár Tamás nyá. százados, Lázár Tibor százados, Kollár Gábor főhadnagy, Bánfi Sándor zászlós, a Rendőrség részéről pedig Kiss György őrnagy, Váradi Tamás hadnagy, Dr. Gedő László törzszászlós, Környei László zászlós és Figlár István főtörzsőrmester vettek részt az úttörő vállalkozásban.



 

Köszönet a képekért és az információért Méhecskének!

Június 4-én Taszár felé vettük utunkat. Célunk, megemlékezni Renn István főhadnagyról, találkozni a taszári repülő emberekkel, és megcsodálni az újjáépített repülő múzeumot.

Érdekes volt visszatérni a hazai vadászrepülés egykori fellegvárára. A mostani látvány elszomorító. Lézengő emberek, a lakótelepen, lepukkant házak és rozsdásodó kerítés mögött a repülőbázis. Nagyon kevés dolog emlékeztetett a régi szép időkre. Kicsit elmerengtem, hogy ennyire gazdag ország vagyunk, hogy elhanyagolhatunk egy ilyen bázist?

Ezek ellenére jó volt Taszáron lenni. Találkozni régi repülő ismerősökkel, beszélgetni az elmúlt szép korszakról, beszélgetni a repülő hagyományőrzés terveiről és megemlékezni egy katasztrófát szenvedett pilótáról. A megemlékezést Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület szervezte. Egyik fő célkitűzésük, hogy megemlékezzenek az elmúlt időszak eseményeiről. Ezen a napon Renn Istvánról emlékeztünk meg és koszorúztuk meg sírját. Renn főhadnagy 1980. április 10-én géppár-géppár elleni légiharc során zuhant le a 1515 oldalszámú MiG-21PF típusú vadászgéppel.

A megemlékezés során Simon Róbert, Az Ég Katonái Egyesület elnöke repítette vissza a megemlékezőket harminc évvel korábba majd elhelyezték a megemlékezés virágait. A megemlékezők ezután meglátogatták a bezárt bázison lévő repülő múzeumot.

Érdekes volt végig sétálni a most már kihalt bázis útjain. A kiállított MiG-15, MiG-19 és MiG-21 vadászgépek és emlékművek mellett haladva érkeztünk az új múzeum épületbe.

A kiállítás magáért beszél. Gond nélkül el lehet tölteni több órát is ezen a helyen, emlékezve a régmúltra és megtekinteni a magyar repülő világ ereklyéit.

Hatalmas munkát végeztek a múzeum dolgozói és nem egyszer a legminimálisabb támogatás nélkül. Talán egyszer mi is eljutunk odáig, hogy büszkén emlékezünk az elmúlt korok napjaira és esetleg támogatjuk is az olyan szervezeteket és intézményeket, amelyek ezzel foglalkoznak.

Ajánlom mindenkinek, látogasson el ide és töltsön pár órát itt, érdemes!!!

Taszári repülő múzeum - képekben

1917 óta május utolsó vasárnapján emlékeznek meg a különböző háborúkban elesett katonákra. Ez a nap a Hősök napja.

A Hősök Napja alkalmából emlékezést tartott a kecskeméti Veterán Repülők Szövetsége a hirös város köztemetőjében felállított emlékműnél, amit 2006 szeptemberében állítottak a II. világháborúban elhunyt pilóták és ejtőernyősök emlékére.

Az ünnepélyes összejövetelen elsőként Gál Sándor nyugállományú alezredes, korábbi Puma század parancsnok emlékezett vissza a II világháború eseményeire. Később Józsa Lajos nyugállományú alezredes a kecskeméti Veterán Repülő Szövetség elnökének szavai idézték elő a régmúltat.

Az ünnepi beszédek után a jelenlévők koszorúkat és az emlékezés virágait helyezték el az emlékműhöz köztük Simon Róbert, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület elnöke.  





















Hősök napja képekben

A múltat ünnepelni szép dolog, írja Thomas Mann. Mi is a múltat jöttünk ünnepelni össze Kecskeméten egy borongós szombati délelőtt május 15-én. Ünnepelni és egyben emlékezni pilótákra, műszakiakra és sorkatonákra.

Simon Róbert elnöklésével működő Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület vállalta fel, hogy emléket állítanak azoknak a repülő embereknek, akik szolgálatvégzés közben vesztették életüket. A terveik szerint minden olyan alakulatnál helyeznek el emléktáblát, ahol hazánkban repülő alakulat működött. 

 

A kecskeméti megemlékezést is hosszas kutatómunka előzte meg. Pontos információkat kellett beszerezni, hogy a repülőbázis és jogelődjeinek kötelékében kik azok, akik repülőkatasztrófában vagy szolgálatteljesítés közben vesztették életüket. Kemény munka ez ma kis hazánkban. Nem túlságosan nyitott kapuk várják az ilyen információ után érdeklődőket. A munka sikeresen zárult és meglett az eredmény. A tervezett emléktáblára harminckét katona neve kerül fel. 




















Az egyesület emléktábla állítási terveit felkarolta a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és a Légijármű Javító Üzem vezetősége. A bázis biztosította a helyet az emléktáblának és felvállalta, hogy az ünnepség színvonalához mérten felújítja annak környezetét, a Javító Üzem pedig elkésztette az emléktáblát. 

 

















 

Az ünnepség végén elsőként Czenczik István a hagyományőrző egyesület titkára helyezte el a megemlékezés virágait, amit a jelenlévő rokonok, barátok, munkatársak és bajtársak követtek. 

A hivatalos ünnepség után a résztvevők közelebbről is megtekintették a nívós emléktáblát és kutató szemeikkel keresték az ismerősök nevét. Az emlékező arcok láttán Márai Sándor szavai jutottak eszembe: „Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.” 

















 

Négy évvel ezelőtt nemcsak választási lázban égett kis hazánk. A Tisza környéki települések legnagyobb problémája az árvíz volt. Természetesen a települések lakói saját erőből nem tudták megoldani a gátak védelmét, megakadályozni, hogy elöntse a víz a házaikat.

Jött az állami segítség, természetesen a honvédség és más fegyveres testületek aktív részvétele. A Magyar Honvédség hűen feladatához, most is nagy erőkkel segített. Nemcsak katonái álltak kint a gáton és hordták a homokzsákokat, hanem minden erre a műveletre hadra fogható jármű részt vett a védekezésben.


















A legnagyobb aktivitással a Szolnoki Helikopterbázis Mi-8 és Mi-17-es  szállító helikopterei végezték nem mindennapi feladatukat. Szelevény és környékén több helyen is megsüllyedt a gát, mivel a hatalmas vízmennyiség a hosszú napok alatt teljesen átáztatta. Ez az igazi megoldandó probléma. A gátra nehéz járművekkel nem szabad rámenni, de akkor hogyan kerül oda a védelmet nyújtó homokzsák. Most már tudjuk a választ: légi úton.

















Miként is zajlott ez a folyamat. Egy vízmentes, helikopterrel is könnyen megközelíthető helyre érkeztek a homokkal teli zsákok. Két műszaki szakember folyamatosan állította össze a következő elszállítandó csomagot. A helikopter megérkezett a kijelölt terület felé, leszállt, majd az elektromos kisülés megakadályozásának biztosítása után ráakasztották az újabb kiszemelt terhet. A helikopter navigálását ilyenkor a gép fedélzetén lévő, az ajtón keresztül folyamatosan figyelő fedélzeti technikus irányítja. Hatalmas feladat. Ilyenkor Ő a pilóta szeme. Folyamatosan adja az információt pilóta kollégájának. A földi személyzet felakasztotta a kampót, emelkedik a forgószárnyas és már a helikopter alatt függ az újabb homokzsák teher. Irány a gát, ahol már nagyon várják a gátmentő csomagot. 

A csomag célba érkeztetése sem egyszerű feladat. A gáton pilóta kolléga az alkalmi, helyi leszállító tiszt. Folyamatosan adja a szükséges információkat a helyes megközelítéshez. Közeledik a szállító helikopter a kiszemelt területhez. A fedélzeti technikus már kint figyel az ajtóban, tőle és a gátról is érkeznek a fontos paraméterek. Egyre közelebb, egyre alacsonyabban van a forgószárnyas. A forgószárnyak által felkavart levegő erős vízpárával keveredik. A környéken lévők nem maradnak szárazon. Egyre lejjebb vannak a homokzsákok, majd a földre huppannak. Két katona rögtön ott van és lekapcsolják a terhet a hatalmas fém szitakötő hasáról. A csomag megérkezett és a helikopter újabb homokzsákokért indul ezen a napon már nem először és nem utoljára.







Ma már csak kellemes emlék az a pár hét, amikor nap, mint nap dolgoztak a gátakon a katonák, hordták a homokzsákokat a helikopterek. Egy-egy baráti beszélgetés alatt még felvillannak az emlékek, amikor a nehéz munka nap végén, a védett település nevéből kiindulva a következőképpen köszöntötték  egymást a katonák:  Szelevényt igazíts!
 

Mikor ezt a kifejezést hallom, Guiness Rekord, mindig a pillanatnyi nem mindennapi teljesítményre gondolok, gondolunk. Ki az, aki ilyenkor arról is elmélkedik, mi van a háttérben, milyen munka eredménye ez a teljesítmény? Szerencsémre egy ilyen rekord esemény aktív részese lehettem és belülről élhettem át, mi, hogyan történik.

Egy kora őszi napon készülődött Veres Zoli Európa-bajnok barátom, hogy egy újabb különleges attrakcióval készült, hogy népszerűsítse a műrepülést hazánkban. Gulyás Kiss Zoltán (GKZ) kaszkadőr barátjával az etyeki Korda Stúdió melletti szabad területen készültek valami különlegeségre.

A hatalmas sík terület közepén egy hatalmas motoros ugrató rámpa és semmi más. Hol a repülő? Mit tervez itt a két Zoli? Vetődött fel bennem a kérdés. A válasz hamar megérkezett. GKZ átugrik a rámpán, amíg alatta átrepül VZ Extra-300 típusú repülőgépével. Ez így nagyon egyszerű, de hogyan valósítják meg. Természetesen sok tervezéssel és egy-két momentum gyakorlásával. A repülő és MotoCross szakemberek tanácskoznak, terveznek és megszületik a biztonságos megvalósítás terve. Az egész napot a gyakorlásra szánjuk, de az időjárás nem kegyes hozzánk. Nagyon erős szél fúj hatalmas lökésekkel. Várakozunk és reménykedünk a szélcsendért. A produkció tervezett időpontja este hét óra. Időnk van, de addig gyakorolni is kellene párat. Óránként megyek fel a szélmérővel a rámpa tetejére, de nem akar a szél csökkeni. A kis csapat délutánra halasztja az első kísérleteket, hátha enyhül a szél. Ebédszünetre vonul a kicsit letört gárda, de a reményt nem adjuk fel.

















A jól megérdemelt ebéd után ismét az etyeki pusztán a kis csapat, most már kíváncsi operatőrök és fotóriporterek figyelme is kíséri az eseményeket. Első utam a rámpa teteje, de a szélmérő még mindig magas értékeket mutat. Nem baj, az előkészületeket folytatjuk. Ezerrel, azaz Ezer Zsolti operatőrrel kijelölődnek a helyek, hol legyenek a kamerák, és megérkeznek a pirotechnikusok is. A terv szerint piro trükk jelzi majd a sikeres kísérletet. Minden a helyén csak szél úrfi aktivitása aggasztó.

















GKZ reménykedve előveszi motorját és bemelegít, sajnos feleslegesen. A segítők tanácsára nem kockáztatnak. A biztonság mindennél fontosabb. Erre az estére marad VZ szóló bemutatója pirotechnikai elemekkel dúsítva az egész rekord kísérlet és a két sportember fő szponzorának tisztelegve.

Az esti beszélgetés során folyamatosan azon agyalogtunk, mikor és hol kellene véghezvinni a kísérletet. A kreatív csapatnak hol megvalósítható, hol megvalósíthatatlan ötletek jutottak eszébe, de a reményt senki nem adta fel. 

















A nyugodt hétvége felé tartottunk és én Veres Zoli barátomék vendég szeretetét élveztem, mikor vasárnap dél körül elindult az információáramlás. Enyhül a szél és aznap délután érdemes lenne újra próbálkozni. Gyors szervezés és már indultunk is Etyekre, Veres Zoli pedig Budaörsre. Kis csapat várt már ránk a Korda Stúdió melletti terület közepén a rámpánál. Gyors egyeztetés majd GKZ ismét bemelegített. Most már kezelhetőbb a szél és folyamatosan enyhül. A jóslatok szerint napnyugta környékén abszolút el is áll szél úrfi tevékenysége. Beállítottuk a kamerákat, mindenkinél rádió és kezdődött a gyakorlás. A feladat nem egyszerű. Nagyon pontos időzítés kell a végrehajtásra. VZ már a közelben várakozott műrepülőgépével és kezdtük a próbákat. Két-három átrepülés után megvolt az ideális időzítés. Mindenki kész, forognak a kamerák, a repülőgép közelíti a rámpát, GKZ motorja felbőg és elindul a rámpa felé, ugrat, és már látom is a kamera keresőjén keresztül, hogy megvan. A repülőgép és a motor pontosan egyszerre van a rámpa közepén. Sikerült a produkció, sikerült a rekord kísérlet.

Fotó: Veres Zoltán archív

A sok tervezés, a profi kivitelezés meghozta a gyümölcsét. Ezt legjobban az bizonyítja, hogy a rekordot a helyszínen hitelesítette a Guiness munkatársa, aki mérései alapján megállapította, hogy a két jármű között 2 méter 42 centiméter volt. Ez igazi rekord. Ilyen közel még nem volt hitelesített körülmények között egy repülőgép és egy motor.
A két Zoli, a sikeren jogosan felbuzdulva további kísérleteken dolgozik, amiről hamarosan biztos hallani fogunk.
 

A kíváncsi embert mindig érdekli, mi van a kulisszák mögött, mi van az elzárt területeken. Európa egyik legnagyobb légibemutatója a minden évben Fairfordban megrendezett Royal International Air Tattoo, azaz a RIAT. A motoros repülés századik évfordulójának évében tartott rendezvényen Kovács Karcsi barátommal sikerült egy kis időre a repülőnap indító zónájában tölteni.



A 2003. júliusában megtartott rendezvényen a Magyar Légierő két MiG-29 típusú vadászgépe és egy An-26-os szállítógép képviselte hazánkat. A magyar csapat vadászpilótáival, Illés „Maci” Gáborral, Molnár „Bagira” Gábor és Szabó „Topi” Zoltánnal folyamatosan tartottuk SMS-n a kapcsolatot. Informálódtunk, mikor repül a magyar gép, milyen idő várható. A fairfordi bázisra beérve, épp hogy megérkeztünk a sajtó sátorba, érkezett a telefonos meghívás, látogassuk meg a magyar csapatot a zónában a bemutató repülés előtt. Kovács Karcsi barátommal neki is indultunk. A sajtó belépőnk és a pilóta overáll hatására nem kérdezősködtek a rendezvényi biztonsági emberei, miért vettük irányunkat az indító zónába.



Az elzárt területen se volt semmi akadály, így hamar a magyar csapat körében találtuk magunkat. Szívélyes üdvözlés, majd kis eszmecsere. Kiderült kb 20 perc múlva kell indítania magyar gépnek a bemutatóra. Addig használjuk ki az időt, örökítsük meg a hétvégén bemutatót repülő gépeket, még a földön.



A zónában körül nézve rögtön láttuk, hogy minden csapat nagyon ad a biztonságra és nem szeretne semmi meglepetést magának. Minden náció kettő, bemutatóra alkalmas repülőt állított az indító zónába. A magyar csapat is így döntött, ezért nem vittek magyar vadászgépet a statikus bemutatóra, a helyiek nagy bánatára. Egymás mellett álltak a francia Mirage-ok, a német Tornadok, angol Harrierek és holland F-16-osok.



Egy-egy gép még letakarva várta szerelőit míg néhány gép körül már aktív felkészítési munka folyt. Látogatásunkkor a magyar csapat mellett a belga F-16 és az angol Harrier dolgozott aktívan.



A magyar gép felkészítése már az utolsó stádiumba érkezett. Topi is megkezdte a felkészülést, átvizsgálta a gépet majd elfoglalta helyét a pilóta fülkében és ellenőrzi megvan- e az angol közönségnek szánt meglepetés. A terv szerint a leszállás után a gurulás közben kabintetőt nyit és Nagy-Britannia zászlaját lengetve köszönti a közönséget. Minden a helyén, indulnak a segédhajtóművek, csukódik a kabin és Topi neki indul a felszálló pálya felé, hogy megmutassa, hogyan is repül a magyar Fulcrum.



A bemutató közben a magyar csapat tagjai szeme az égre tapadnak. Figyelik a különböző manővereket. Úgy nézz ki minden simán ment, már gurul a nagyvas és messziről látszik, ahogy a brit zászló lobog Topi kezében. Begurul az állóhelyére és már gurul a következő bemutatót repülő gép. Amit érdemes tudni, a RIAT-on nagyon kötött szabályok alapján történnek a bemutatók. Pár perc késés akár a részvétel törlését is vonhatja maga után.



A magyar repülő repülés utáni műveleteit kezdik befejezni a profi műszakiak. Megérkezik az üzemanyag utánpótlás és amikor teli a tank befejeződik a felkészítés a következő repülésre. Közben a pilóták se tétlenkednek. Illés Maci tanácsokkal látja el Topit, mit tökéletesítsen másnap a bemutató során. Közben pár vendég érkezik a csapathoz. Pintér Zoltán dandártábornok a kecskeméti légibázis parancsnoka, Tőrös István az Aranysas főszerkesztője és Gulyás József alezredes katonai attasé. A vendégekkel jó hangulatú eszmecsere kezdődik és természetesen mindenki gratulál az egész csapatnak, a nem mindennapi munkáért.



Karcsi barátommal lassan elbúcsúzunk a magyar csapattól, mert vár ránk a sok-sok statikus gép és a pergős dinamikus program, amit meg kell örökítenünk.


 

 

 RIAT2003 zónában képekben

Kicsit meglepődhet blogom olvasója, hogy az elkövetkező sorokban nem vasmadarokról, hanem a szebbik nem képviselőiről lesz szó. Az átlag látogató egy-egy légibemutatón a földön és a levegőben lévő repülő eszközöket figyeli meg.

Érdemes azonban másra is figyelmet fordítani, a hölgyekre, akik a repülés mellett láthatóak mindkét oldalon.
A férfi nép szerencséjére már egyre több légierő soraiban láthatunk a gyengébbik nem képviselői közül, így egy-egy repülőnapon igazán üdítő nemcsak repülőmasinákat, hanem esetleg a csinos hölgy személyzetet is fotózni.

A 2003-as RIAT-on már kicsit elcsigázódtunk Kovács Karcsi barátommal a rengeteg repülő fotózásától. Ebben az évben rekord mennyiségű masinát állítottak ki a statikus bemutató területeken és a dinamikus program is elég látványos volt. Felüdülésként kezdtük el gyűjteni a szebbik nem pilóta overálba öltöztetett képviselőit. Szerencsék volt szebbnél szebb lányokat tudtam megörökíteni fotómasinával és mindegyik jókedvű, kedves teremtés volt, akiket igazán nem zavart, hogy megörökítjük őket. Volt akivel egy másik gép fedélzetén találkoztunk és már mosolyogva üdvözöltük egymást a viszontlátás örömére.

2005. augusztusában nagy örömömre szolgált, hogy a régóta áhított Moszkvában megrendezett MAKS repülőbemutatóra is eljutottam. Itt a közönség soraiban figyeltünk fel a dekoratív hölgyekre. Kis csapatunk egymás után szúrta ki a szemre való orosz menyecskéket. Őszintén mondva üdítő volt ilyen nézőtársakkal végig nézni az orosz légibemutató izgalmas eseményeit.

 Természetesen a vadászat folytatódik!!!!


Csajok a repülők körül-képekben

2009. december 10. Mit is érdemes tudni erről a napról. Juditok ma ünneplik a névnapjukat, az ország dolgozóinak egy része ma kapja meg a fizetését. Ha Matula bácsit kérdezzük erről a napról rögtön válaszol, a nap kelt 7 óra 19 perckor és lenyugszik 15 óra 54 perckor. Miért is fontos nekem és a magyar repülés iránt érdeklődőknek ez a nap? A mai napon szálltak fel utoljára a Magyar Légierő 119-es és 128-as oldalszámú L-39 Albatros típusú repülőgépei.

Borongós időben dideregtem a bázis kerítés pályavégi kerítésén ezen a csütörtöki napon. A békéscsabai út megszokott erős forgalommal dübörgött. Kicsit aggódtam, mert jármű és idő hiányában hazárdíroztam. Előző elfoglaltságom miatt csak dél körül érkezhettem a kecskeméti bázis kapujához és sajna nem volt igazi információ, melyik felszálló irányban búcsúznak el a magyar kiképzőgépük utolsó bázisuktól. Egyre jobban közeledett a különböző helyekről kapott információk szerinti felszállás időpontja. Az óramutatók elérték a megnevezett helyzetüket. Az indító zóna felöl még csönd. A borongós időben felcsillan az első pozitív jel. Két Gripen helyzetjelzője kezd villogni. Akkor már nem kell sokat várni, kezdődik az üzem.

Terveim szerint alakul a dolog, jó felszálló irány végén állok. Nyakamban egy kölcsön bridge gép, amivel sok mindenre jó, de repülők fotózására nem a legalkalmasabb. Nem baj, a két Gripennen majd kísérletezhetem. Már dübörög is a Volvo hajtómű, emelkedik magasba a JAS-39 és elkészülnek az első képek. Kicsit alatta vagyok a felszálló iránynak, de van idő korrigálni. Elrugaszkodik a betontól a másik negyedik generációs vadászgép is, készülnek a fotók, most már jó helyen vagyok. Jöhetnek az Albák.

Pár perc várakozás és már látom, ahogy emelkedik az első eltávozó a 119-es oldalszámú repülőgép. Ő a kedvencem. Talán nem véletlenül, őt festettük Zümire a rekkenő augusztusi melegben, Ő volt az első gép, aki állandó díszfestést kapott és utána is büszkén figyeltem rá. Sajna bizonyos sötét erők, nem szerették ezt a festést, amivel nagy népszerűséget kaphatott volna a Magyar Légierő, ha a nemzetközi repülőnapokra ezzel a géppel látogatunk ki. Ez sajnos csak terv maradt, mivel ez a gép volt az első, amely elsőként és egyedüliként kapta meg az alacsony-láthatóságú festést. Hogy miért, ez is egy megválaszolatlan kérdés.
2007-ben ismét randevúztam ezzel a géppel a festőhangárban. Vincze Fecó újabb ötletét valósítottuk meg újból. Ismét nagy közönségsikert aratott a 119-es új ruhája Cápeti.

Cápeti szép kecsesen emelkedet a levegőbe és elindult utolsó repülésére. Egymás után követte még a 128-as és 136-os oldalszámú Albatros. A felszállás után kötelékbe rendeződtek, hogy elinduljanak az utolsó útra. Az útvégén még egy elköszönő áthúzás a kecskeméti beton felett majd irány Szolnok. A gépek utolsó repülésük végeztével már nem Kecskeméten, hanem Szolnokon landoltak, hogy onnan guruljanak át méltó helyükre a repülőmúzeumba. 

Cápeti! Viszontlátásra Szolnokon!

Ui.: A 136-os oldalszámú L-39 Albatros elkísérte társait Szolnokra majd éppségben landolt a kecskeméti betonon, hogy későbbikeben a kecskeméti repülőgép gyűjtemény tagja legyen.
 

Az utolsó kötelék repülést egy másik szemszögből a Spotter Blogon tekinthető meg:

http://spotter.blog.hu/2009/12/10/az_utolso_utani_pillanat

Mindig izgalommal töltött el, amikor egy-egy éjszakai repülésre mentünk ki fotózni a kecskeméti légibázisra. A lemenő nap ezernyi színe különleges képek elkészítését teszi lehetővé.

A most bemutatott kép is egy kellemes nyári estén készült. Toperczer Pisti barátommal ismét kísérletezni mentünk ki a pálya szélére. A fotós ember életében mindig van egy-két „elkészült” kép a fejben és mindig azon agyalog, hogyan tudja mindezt megvalósítani. Most is ez volt az egyik cél, hogy éjszakában fel- és leszálló MiG-29-est örökítsünk meg. Természetesen a repülések közötti holt időt is eredményesen akartuk kihasználni. Pár éjszaai életképet örökítettünk meg a kiszolgáló zónában. Az időjárás kedvezett nekünk, különlegessé tette a hátteret. A lemenő nap elő sötétkék felhőzet vonult, így az égen ezernyi árnyalatban tündöklött a kék szín. A komponálást kicsit megkönnyítette és érdekes árnyalatot adott a környezetnek a kiszolgáló zóna erős narancs színű lámpái. Szerencsére kevés műszaki szakember ténykedett a gépek körül és ők is szinte mozdulatlanná váltak, míg a hosszú expozíciós idő tartott. A digitális fényképezőgép LCD monitorán már látszott a visszaellenőrzés során, hogy sikerült a különleges fényeket és hangulatot megörökíteni.

Ha már egy jó kép megvan nem elégedünk meg ennyivel. Maradtunk, megvárva az előkészített MiG-29-esek indítását. Ismét elő a fotó állvány, rákerül a gép a nagy fényerejű objektívvel. A pilóta már a kabinba ül és mindkét hajtómű már forog. Villognak a  helyzetjelzőlámpák. Kattognak a gépek, készülnek az éjszakai képek. Ez is sikerült. Megörökítettük a kigurulás előtti utolsó pillanatot.
Eredményes este volt.

Köszönet Toperczer Pistinek, hogy azon a délután rábeszélt, hogy menjünk vissza fotózni, az irányítói vita után!
 

A 2005-ben rendezett kecskeméti repülőnap előkészületei során egy érdekes kötelék emelkedett a levegőbe. A kecskeméti torony egymás után adta meg a felszállási engedélyt egy An-26 típusú szállítógépnek egy MiG-29-esnek és egy Extra-300 típusú repülőnek. Sokan kíváncsiskodtak, mire készülnek ezek a gépek. A szokatlan repülés nem véletlen, hanem egy régi ötlet új feldolgozása történt.

1997-ben állt össze egy érdekes vegyes kötelék a levegőben. A szereplők, két MiG-29-es, Németh Gábor alezredes és Vári Gyula őrnagy irányításával, egy L-39 Albatros, melynek fedélzetén Peszeki Zoltán százados és Kékesi László százados repült és Veres Zoltán Szu-26-os repülőjével. Ezt a köteléket szerette volna Veres Zoli modernizálni és természetesen megörökíteni.

Szerencsére az ötlet támogatókra talált és így az ötlet megvalósult. Igaz a kötelék létszáma kevesebb a terveknél, előzetesen két MiG-29 repült volna Zolival, de ha egy gép van, akkor azzal oldjuk meg a feladatot. Egy ilyen légi fotózást hosszan tartó egyeztetés előz meg. Minden képet tüzetesen át kell beszélni, mert a levegőben kevés idő van a végrehajtásra. A több, mint egy órás briefing alatt minden tisztázásra került. A nehéz feladat végrehajtását könnyítette, hogy a szállítógép egyik pilótája Torma Béla a műrepülés nagy ismerője, Zoli jó barátja, így egyszerűbb volt a kommunikáció, ki, mit szeretne és ezt hogyan lehet megoldani.

Elérkezett a felszállás pillanata. A szállítógép fedélzetén a hazai jelentős médiák képviselői helyezkedtek el a felszálláshoz. Folyamatos emelkedés után elértük a kijelölt magasságot és légteret. A legizgalmasabb pillanat következik. A kihermetizálás és a rámpanyitás. A gép fedélzetét belepi a köd, alig látjuk egymást, majd nyílik előttünk a rámpa. Toperczer Pisti barátommal a gép végén hasalunk fotó masináinkkal, körülöttünk operatőrök kameráikkal. A lecsukódó rámpa mögött már látjuk is a köteléket. Veres Zolit jó barátja Szabó „Topi” Zoltán kíséri MiG-29-esével.

Egymás után veszik fel a megbeszélt pozíciókat, majd jön a meglepetés, Topi szólózik nekünk. Egy régi légi fotózás képeit látva a legkisebb távolságra közelíti meg az Ancsa rámpáját. Ha vétenék a biztonsági előírásnak, kihajolva talán meg is tudnám érinteni a kabintetőt. Kattognak a fényképezőgépek, forognak a kamerák, mindenki megörökíti a látványos eseményt.

Közel egy órát töltünk a levegőbe, majd hazaindulunk. Záró képként alacsony áthúzás következik szoros kötelékben. Ezek a képek is jól sikerülnek. A földön figyelő szakemberek meg említik, hasonló nyitó kép nagyon nagy attrakció lenne a közelgő repülőnapon. A résztvevők összemosolyognak és megjegyzik, talán majd jövőre.

A kötelék tagjai:

Veres Zoltán Extra-300
Szabó „Topi” Zoltán MiG-29
Szántó Gábor An-26
Torma Béla An-26

Mindenkinek nagy élmény, ha ott lehet egy új dolog születésénél. A fotós ember is így van ezzel és örömmel tölti el, ha az megalkotásának pillanatait megörökítheti. Így voltam ezzel jómagam is, amikor a szolnok-szandaszőlősi repülőtérre hívtak ejtőernyős barátaim egy ősbemutatóra.

Az időjárás kegyes volt hozzánk. Tiszta kék égbolt, minimális szél. Elindult az ejtőernyős üzem. A szomszéd helikopter bázisról érkező Mi-8-as fedélzetére egymás után szálltak fel az ejtőernyősök, hogy végrehajtsák kijelölt feladatukat. Közülük hárman, Méhész Sándor, Molnár Tamás és Zsarnai Zsolt különleges dologra készült. Egy látványos formáció ugrás végrehajtását próbálták megvalósítani. A forgószárnyas fedélzetének elhagyása után a megszokott zuhanás után nyíltak az ernyők. Ezek is különlegesek, a nemzeti színekben játszottak. Egymás után bomlott ki a piros, fehér és zöld kupolák. Az ejtőernyősök hamarosan egymás felett állva helyezkedtek el. Ekkor összecsatoltál egymást és következőt a következő formáció a banán. A banán, amikor több ejtőernyős úgy süllyed a föld felé, hogy kupoláik összeérnek. A magyar sportolók össze is láncolták egymást és így haladtak folyamatosan a föld felé. Közel negyven méter magasságban szétbontották a formációt és egyenként értek földet.

A próba sikerült, hármasban már tökéletesen megy, jöhet a kihívás, a négyes formáció. A csapathoz Szabó Konrád csatlakozott és kialakult az ejtőernyős ősbemutató szereplő gárdája. Molnár Tamás a piros, Zsarnai Zsolt a fehér, Szabó Konrád a zöld és Méhész Sándor a kék ernyővel ugrott ki a Minyoból. Itt tenném hozzá, hogy az ernyőket nem formaugráshoz, hanem célba ugráshoz tervezték, amivel sokkal nehezebb végrehajtani ezt a feladatot. A helikopterből kiugrás után a recept ugyanaz. Először egymás felé helyezkedik el a négy sportoló, itt összekötik egymást majd átalakítják a formációt banánná. Minden sikerült. A négyes banán formáció kilencszáz méter magasan tökéletesen összeállt, először hazánkban.

Az égre tapadt szemek gyönyörű képeket láthattak. A nap sugaraiban tündökölt egymás mellett a négy kupola, kirajzolva a nemzeti és az Európai Unió színeit. A négyes ötszáz méterig haladt együtt, mikor a kék ernyővel levált Méhész Sándor, és hátulról kísérte a magyar trikolórt formázó hármas banánt, amely formációt közel harmincméteres magasságig hoztak le a sportolók.

Sikerült az ősbemutató. A lelkes csapat folyamatosan tökéletesíti a formációt és szerencsére egyre több rendezvényen láthatjuk őket viszont. A rutinos repülőnapra járok láthatták a hármas, trikolor formációt a tavalyi kecskeméti repülőnapon is.

A négyes banán születése-képekben

Minden ember életében meghatározó, amikor valamely dolgot először csinál. Örökre beégeti memóriájába ezeket a pillanatokat. Így voltam én is, amikor 2001-ben először szállhattam fel egy Mi-24 harci-helikopter fedélzetére, hogy repülés közben örökítsek meg egy MiG-29 típusú vadászgépet.

A Bakony Harci-helikopter Ezred Nyílt napjára készülődtünk 2001. szeptember elején. A gyakorló nap elsődleges célja, hogy exkluzív felvételeket készítsünk a repülőeseményekről. Repültünk Mi-17-es helikopterrel, megörökítve a nyitó kötelék gépeit, majd egy Mi-24-es fedélzetére invitáltak a szervezők, élükön Iváncsik Miklós.
Felszálltunk és tudtuk nem mindennapi felvételek fognak készülni. A tervek szerint Vári Gyula vezette MiG-29 vadászgéppel fogunk kötelékben repülni. Aki ért a repüléshez tudja, mennyire nem egyszerű ez a feladat. A Mi-24 maximális sebessége nem sokkal több a MiG-29 átesési sebességének. Tehát a feladat nem egyszerű, de a rutinos pilóták ezt is megoldották, de ehhez gyakorolni is kellett.

Első körben napfényes időben indultunk a kijelölt találkozó pont felé. A két Mi-24-est a megbeszélt helyen érte utol Vári őrnagy és elindultunk a Balaton felé. A kötelék tökéletesen tartotta az alakzatot, és ez a helyzet volt a legtökéletesebb, hogy izgalmas képeket készítsünk a kétfarkú Nagyvasról a Mihu fedélzetéről. A gyönyörű napfényben csillogott a vadászgép a magyar tenger felett. Egymás után készültek a képek az analóg fotómasinákkal.
A leszállás után újabb megbeszélés a kötelék tagjaival. Kell még egy felszállás, hogy profibb legyen a mutatvány. Az igazság, ez csak egy indok volt. A kötelék pilótái már az első alkalommal hiba nélkül hajtották végre feladatukat. A következő felszállás igazi oka, hogy még jobb képeket tudjunk készíteni. Természetesen nekünk se kellet kétszer mondani, hogy újra szálljunk fel a repülő szarvastehénnel.

Elindult a helikopteres kötelék és az ablakon kitekintve láttuk, nem a legszuperebb időjárási körülmények között repülünk. Toperczer Pisti barátommal nem nagyon aggódtunk. Nem mindig tökéletes napfényben kell megörökíteni egy-egy repülőgépet. A nem szokványos kötelék ismét elindult Szentkirályszabadja irányába a Balaton felett. A zivatar felhő egyre lejjebb ereszkedett, a kötelék pedig méterekkel alatta repült rendíthetetlenül.

A repülés alatt ismét szerencsénk volt, ez is kell egy-egy jó fotó elkészüléséhez. A zivatar felhő ismét lejjebb ereszkedett, a MiG-29 tartotta pozícióját a háttérben pedig feltűnt a Tihanyi-félszet. Ez az igazi kompozíció.  Az exponáló gomb lenyomva, a másodperc töredéke alatt érkezik a fény a jó minőségű filmre és kész a fotó.

Az akkori analóg fotó világban pár napot kellett várnunk az eredmény megtekintésére, de mondhatom nyugodt szívvel megérte a várakozást. A bizonyíték most már itt is látható.

A MiG-29, Mi-24 köteléket Vári Gyula őrnagy (MiG-29), Székely Gábor alezredes, Füzi Csaba őrnagy, Gaál Csaba őrnagy és Antal István őrnagy (Mi-24) alkották.

Vihar alatt, a Balaton felett képekben
 

Talán ennek az írásnak kellett volna elsőként szerepelni e helyen, hogyan is készült az indexkép. Hanem is elsőként, de az elsők között megosztom ezt is a nagyérdeművel.    

Ez az egyik kedvenc saját képem. Több helyen visszaköszön életemben. Ez a kép háttere mobil telefonomnak, kinyomtatva is ez lóg a falamon és nem volt kérdés, hogy blogom is ezt a képet kapja index képnek.

Miért is fogott meg ez a fotó? Mind a repülőgép, mind a pilóta mind a helyszín közel áll a szívemhez.
A repülőgépet, a Magyar Légierő MiG-29 típusú vadászgépét nem kell bemutatni olvasóimnak. A Nagyvas sok embert tett repülő kedvelőé és a repülés szerelmeseinek rengeteg kellemes pillanatot és élményt adott.
A pilóta, Hegedűs Ernő alezredes, akit minden repülő ember Gegének ismer. Sajnos Gege barátom már az égi leszállópályán landol gépével és nem boldogíthat minket nagyszerű személyiségével.

Hegedűs "Gege" Ernő

A helyszín pedig a magyar vadászgépek jelenleg egyetlen szálláshelye a kecskeméti légibázis.
A szereplők és a helyszín már tisztázott, most lássuk, hogyan is rögzült ez a pillanat évekkel ezelőtt.
Dr. Toperczer István barátommal mindig is szerettük lencsevégre kapni a vadászgépeket a lemenő nap fényénél. Kísérleteztünk, melyik beállításnál látjuk vissza azt a látványt, amit szeretnénk. Ezen a napon is így tettünk. A cél néhány emlékezetes átmenetben készült fotó elkészítése. Figyeltük a környezetet, hogyan is változnak az estébe hajló fények percről percre. Egyre szebb háttér alakult ki a szemünk előtt. Lelki szemeink előtt már láttuk is az elkészülendő képet. A képet harmadolva osztja meg felül és alul egy-egy felhő réteg, közöttük a lemenő nap aranyló sugarai. Már csak valami ütős előtér kellene, de mi is lenne az igazi. Hamarosan kiderültt, az álom fotó elkészül és a fő téma sem lesz mindennapi. A hirös város repülőterének betonjáról egy MiG-29-es készül felszállni Gege irányításával. Gondolatban reménykedünk és mintha Gege olvasna gondolatainkban a HVK-t ütközésig tolja fel. Bekapcsol az utánégető és hatalmas tolóerővel gyorsítja fel a Nagyvasat. A gép elemelkedik a betonról és rutinos pilótája meredeken emeli fel a gépet. Kattognak a fényképezőgépek és végig követjük objektívünk lencséjével a dinamikus felszállást, ami zárójelben megjegyezve ma már nagyon nagy ritkaság.

Az exponálást befejezve reménykedve néztük vissza műveinket. Nyugodt szívvel láthattuk, sikerült. Elkészült a kép, ami lelki szemeink előtt már ott volt, és Gege segített a valós megvalósításban. Köszönöm, köszönjük!

A kreatív embert mindig boldogsággal tölti el, amikor egy ötlete megvalósul. Hasonlóan éreztem én is 2007. július 25-én a kőröshegyi völgyhíd tetején. Ezen a napon Talmácsi Gábor akkor még nem világbajnok motorversenyző és Veres Zoltán akkor már Európa-bajnok műrepülő pilóta mérte össze gépei gyorsulását.

Hogyan jutottunk el ehhez a nem mindennapi eseményhez? Egy televíziós riport mutatta be a folyamatban lévő viadukt építési munkálatait. Bevillant az ötlet és már hívtam is Veres Zolit. Mit szólna hozzá, ha az elkészült völgyhíd felett fotóznánk repülését, miközben valamilyen jármű száguld az aszfalton? Zoli kis gondolkodás után válaszolt, próbáljuk meg. Elindult a szervezkedés. Ki legyen, milyen járművel, aki partner ebben az ötletben? Hamarosan csörgött a telefon és jött az izgalmas hír, megvan az „ellenfél”. Kiderült nemcsak mi, hanem VZ-t támogató két nagy cég is fantáziát látott kezdeményezésünkben és így már csak egy ember maradt a páston, aki szóba jöhetett, az akkori egyik legnépszerűbb sportoló, Talmácsi Gábor, aki hasonlóan ezen két cég támogatását élvezte.

A két vállalkozó sportoló jó kedvűen indult neki a furcsa kis versenynek, az M7 autópálya lezárt szakaszán. A produkció két résztvevője egyeztet, milyen jelre, ki, mikor indul el, hogy sikeres legyen az attrakció. Kicsivel arrébb egy másik stáb cserél eszmét, a dokumentálok csapata, operatőrök, fotósok. A fő kérdés, ki, honnan örökíti meg az érdekes pár harcot. A szereposztás megvan, én egy izgalmas szerepet kaptam. Talma öccse által vezetett Ford Ranger platójáról fotózom majd a gyorsulókat.

Első hallásra nem túl nagy dolog, de az első próba futamoknál kiderült, adrenalin termelő szerepet kaptam. Elhelyezkedtem a platón, mellettem operatőr kolléga és indulhat a móka. Gergő, Talma öccse versenyzőhöz méltóan kezelte a terepjárót. A gerincünkön éreztünk minden sebességváltás lökését és pár másodperc múlva már közel 140 km/h-s sebességgel száguldottunk az aszfalton. Közben elindult a verseny és egyre jobban közeledett a két jármű, Talma gyorsasági motorja és Zoli Extra 300 típusú repülőgépe felénk. Kattogott a fényképezőgép, mellettem forgott a kamera és mi csak száguldoztunk és dolgoztunk. Második részben Talma autóra váltott és egy Ford Focussal hajtott végig a friss az aszfalton Veres Zolival „versenyezve”.

A szervezők több futamot is terveztek, hogy elkészülhessenek a tökéletes képek. A két sportoló nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy nem a versenyzés volt a fő céljuk, hanem, hogy a legjobb felvételek készüljenek az eseményről a földről, a levegőből és a száguldó terepjáróról. Sikerült!

 
Veres Zoli és Talma a küzdelem után

Minap repülő barátaimmal emlékeztünk, beszélgettünk a régi szép időkről. Közös pillanatok emlékképeit idéztük fel és egy-két ilyen momentum fényképen is megörökítésre került. Ez is egy ilyen, most már tudjuk megismételhetetlen esemény. 2004 júliusában a Bakony Harcihelikopter Ezred helikopter köteléke a búcsúrepülésre készült a Balaton felett. A kép fő érdekessége, hogy ennyi helikopter azóta sem volt egy kötelékben hazánk légterében.  Az utolsó kiképzési repülésen tizenhárom Mi-24 Hind harci helikopter és három Mi-17 Hip szállító helikopter tartózkodott egyszerre a levegőbe.

A ritkaságnak szolgáló nagyszámú helikopter csapatot az akkori ezred parancsnok Droppa Gyula ezredes vezette. A látványos formáció tisztelgett, emlékezett és búcsúzott egyszerre. Emlékezett a nagyszerű repülésekre és búcsúzott a bakonyi tájtól. Állítson emléket ez a fénykép is július 8-ai utolsó kiképzési repülésre és az MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezredre, ami, ha a politika helyesen döntött volna már több mint ötven éve működne.

Gaál "Csóka" Csaba

Egy ilyen kép elkészítése, természetesen nem mindennapi lehetőség. Hogy élni tudjak a vele baráti segítség is kellett. A repülő körökben kedvelt „Csóka” barátom által irányított Mi-24 fedélzetén kattintgattam fotómasinámmal. Ő hívott fedélzetre, repített minket a Balaton felett.
Köszönöm Csóka a lehetőséget és a mindig jó hangulatú beszélgetéseket!

Köszönet még dr. Toperczer Istvánnak, aki nélkül nem lehettem volna fent a fedélzeten a Balaton felett!
 

Név: Sövegjártó Zoltán
Születési idő és hely: 1969, Kecskemét
Hobbi: fotózás elsősorban repülő masinákat, felvarró gyűjtés, utazás






 

Írásaim, fotóim a következő lapokban jelentek meg:
JETfly Internetes Magazin
Aranysas Magazin
Aero Magazin
ProModell Magazin
RAF Magazine
Code One Magazine
Aircraft Illustrated

Munkáim:
Repülőnap 2001, Szentkirály; video film; szerkesztő-rendező
Magyar Légierő a NATO-ban (2001); video film; szerkesztő-rendező
Nemzetközi Repülőnap 2003, Kecskemét; DVD film; szerkesztő-rendező
Légiharcban a MiG-29 (2004); DVD film, szerkesztő-rendező
Nemzetközi Repülőnap 2005, Kecskemét; DVD film; szerkesztő-rendező
Nemzetközi Repülőnap 2007, Kecskemét; DVD film; szerkesztő-rendező
Nemzetközi Repülőnap 2008, Kecskemét; DVD film; szerkesztő-rendező
119-es oldalszámú L-39 Albatros Zümi festése, mint segítő
119-es oldalszámú L-39 Albatros Cápeti II festése, mint segítő
135-ös oldalszámú L-39 Albatros Cápali festése, mint segítő
Jubileumi Puma felvarró, mint tervező
08-as oldalszámú MiG-23 újra festése, ötlet adó 

Elismerések, kitüntetések:
A Honvédelemért kitüntetés III. fokozata (2004.03.15.)
Magyar Trikolór Tizenkét Hónapja 2013. II. helyezett

Repült (Hiénaként és nem vezetve) típusok:
Mi-8
Mi-17
Mi-24
An-26
SP-91
SK-61
Cessna 152
Tandem ejtőernyő ugrás An-26 típ. repülőből (Hazánkban először)

Repült polgári típusok:
Tu-154B (MALÉV)
Tu-154M (Aeroflot)
Boeing 737-700 (SkyEurope)
Airbus A320-200 (WizzAir)
Bombardier Dash 8Q300 (Austrian Airlines)
Fokker 70 (Austrian Airlines)

Hol találkozhatsz velem?
Repülőnapokon, repülőbázisok közelében és Veres Zoltán repüléseinek helyszínén.