Mindig izgalommal töltött el, amikor egy-egy éjszakai repülésre mentünk ki fotózni a kecskeméti légibázisra. A lemenő nap ezernyi színe különleges képek elkészítését teszi lehetővé.

A most bemutatott kép is egy kellemes nyári estén készült. Toperczer Pisti barátommal ismét kísérletezni mentünk ki a pálya szélére. A fotós ember életében mindig van egy-két „elkészült” kép a fejben és mindig azon agyalog, hogyan tudja mindezt megvalósítani. Most is ez volt az egyik cél, hogy éjszakában fel- és leszálló MiG-29-est örökítsünk meg. Természetesen a repülések közötti holt időt is eredményesen akartuk kihasználni. Pár éjszaai életképet örökítettünk meg a kiszolgáló zónában. Az időjárás kedvezett nekünk, különlegessé tette a hátteret. A lemenő nap elő sötétkék felhőzet vonult, így az égen ezernyi árnyalatban tündöklött a kék szín. A komponálást kicsit megkönnyítette és érdekes árnyalatot adott a környezetnek a kiszolgáló zóna erős narancs színű lámpái. Szerencsére kevés műszaki szakember ténykedett a gépek körül és ők is szinte mozdulatlanná váltak, míg a hosszú expozíciós idő tartott. A digitális fényképezőgép LCD monitorán már látszott a visszaellenőrzés során, hogy sikerült a különleges fényeket és hangulatot megörökíteni.

 

Ha már egy jó kép megvan nem elégedünk meg ennyivel. Maradtunk, megvárva az előkészített MiG-29-esek indítását. Ismét elő a fotó állvány, rákerül a gép a nagy fényerejű objektívvel. A pilóta már a kabinba ül és mindkét hajtómű már forog. Villognak a  helyzetjelzőlámpák. Kattognak a gépek, készülnek az éjszakai képek. Ez is sikerült. Megörökítettük a kigurulás előtti utolsó pillanatot.
Eredményes este volt.

 

Köszönet Toperczer Pistinek, hogy azon a délután rábeszélt, hogy menjünk vissza fotózni, az irányítói vita után!
 

Szerző: sdragon  2009.11.21. 17:41 Szólj hozzá!

Címkék: kecskemét istván mig29 toperczer

A bejegyzés trackback címe:

https://dragonnews.blog.hu/api/trackback/id/tr981542128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása