Négy évvel ezelőtt nemcsak választási lázban égett kis hazánk. A Tisza környéki települések legnagyobb problémája az árvíz volt. Természetesen a települések lakói saját erőből nem tudták megoldani a gátak védelmét, megakadályozni, hogy elöntse a víz a házaikat.

Jött az állami segítség, természetesen a honvédség és más fegyveres testületek aktív részvétele. A Magyar Honvédség hűen feladatához, most is nagy erőkkel segített. Nemcsak katonái álltak kint a gáton és hordták a homokzsákokat, hanem minden erre a műveletre hadra fogható jármű részt vett a védekezésben.


















A legnagyobb aktivitással a Szolnoki Helikopterbázis Mi-8 és Mi-17-es  szállító helikopterei végezték nem mindennapi feladatukat. Szelevény és környékén több helyen is megsüllyedt a gát, mivel a hatalmas vízmennyiség a hosszú napok alatt teljesen átáztatta. Ez az igazi megoldandó probléma. A gátra nehéz járművekkel nem szabad rámenni, de akkor hogyan kerül oda a védelmet nyújtó homokzsák. Most már tudjuk a választ: légi úton.

















Miként is zajlott ez a folyamat. Egy vízmentes, helikopterrel is könnyen megközelíthető helyre érkeztek a homokkal teli zsákok. Két műszaki szakember folyamatosan állította össze a következő elszállítandó csomagot. A helikopter megérkezett a kijelölt terület felé, leszállt, majd az elektromos kisülés megakadályozásának biztosítása után ráakasztották az újabb kiszemelt terhet. A helikopter navigálását ilyenkor a gép fedélzetén lévő, az ajtón keresztül folyamatosan figyelő fedélzeti technikus irányítja. Hatalmas feladat. Ilyenkor Ő a pilóta szeme. Folyamatosan adja az információt pilóta kollégájának. A földi személyzet felakasztotta a kampót, emelkedik a forgószárnyas és már a helikopter alatt függ az újabb homokzsák teher. Irány a gát, ahol már nagyon várják a gátmentő csomagot. 


A csomag célba érkeztetése sem egyszerű feladat. A gáton pilóta kolléga az alkalmi, helyi leszállító tiszt. Folyamatosan adja a szükséges információkat a helyes megközelítéshez. Közeledik a szállító helikopter a kiszemelt területhez. A fedélzeti technikus már kint figyel az ajtóban, tőle és a gátról is érkeznek a fontos paraméterek. Egyre közelebb, egyre alacsonyabban van a forgószárnyas. A forgószárnyak által felkavart levegő erős vízpárával keveredik. A környéken lévők nem maradnak szárazon. Egyre lejjebb vannak a homokzsákok, majd a földre huppannak. Két katona rögtön ott van és lekapcsolják a terhet a hatalmas fém szitakötő hasáról. A csomag megérkezett és a helikopter újabb homokzsákokért indul ezen a napon már nem először és nem utoljára.







Ma már csak kellemes emlék az a pár hét, amikor nap, mint nap dolgoztak a gátakon a katonák, hordták a homokzsákokat a helikopterek. Egy-egy baráti beszélgetés alatt még felvillannak az emlékek, amikor a nehéz munka nap végén, a védett település nevéből kiindulva a következőképpen köszöntötték  egymást a katonák:  Szelevényt igazíts!
 

Szerző: sdragon  2010.05.05. 11:34 1 komment

Címkék: szolnok árvíz mi8 mi17

A bejegyzés trackback címe:

https://dragonnews.blog.hu/api/trackback/id/tr421976133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.peti 2010.05.08. 00:36:48

Az egyik szitakötő aktív vezetőjeként vettem részt a védekezésben. Ahogy mi helikopter pilóták tréfásan jegyeztük meg, mi képesek vagyunk egy kézzel 3 tonnát megemelni(amelyikkel a magassági kart húzzuk :-)).
Ez igazi kemény "meló" volt, és nem kéj-repkedés. Hajnal 4-kor már a reptéren voltunk, hogy napkeltekor fel tudjunk szállni, majd szinte az utolsó csepp üzemanyagig repültünk, ami 2-2:15'-et jelentett. Volt, hogy csupán kb.100L keró maradt a tankban. Ez első hallásra soknak tűnik, de ha belegondolunk, hogy ilyen terhelés mellett a helikopter fogyasztása elérheti a 13perc/L-t(!!!), ami csak pár percet jelent 100L-nél.
A leszállás után 3óra pihenő következett. De csak nekünk, mert egy eddig pihenő friss személyzet vitte el a gépet. Majd miután visszaért a gép, újból mi mentünk. És ezt 3-szor csináltuk meg, ami napi 6 óra(hivatalosan!) repülést jelentett.
Az egyes homok töltő depokhoz általában 3-4 gép ment. Folyamatos körön dolgoztunk, ami egy kimondatlan versenyre ösztökélt minket, hogy ki tudja minél gyorsabban felvenni, majd letenni a zsákot, ezáltal több kört megtenni. És a zsákokat nem csak letenni kellett, hanem precízen, szinte centiméter pontosan a vízügyi szakemberek által kijelölt helyre illeszteni. Napnyugtáig dolgoztunk.
Este 10 körül értem haza, majd másnap 4-kor ismét a reptéren voltunk.
Eddigi pályafutásom során még soha nem repültem szűk 2 hét alatt 35 órát!!! Amikor volt olyan év, hogy egész évben repülhettem ennyit(???)
Ki szeretném emelni -a teljesség igénye nélkül- a műszaki állomány munkáját, akik a kisebb hibákat rekord gyorsasággal próbálták orvosolni. És akiknek a leghálásabbak vagyunk, a gépeinknek. Akik bizonyították, hogy nem véletlen repülni tervezték őket.
Ebbe a munkába minden szakmai tudásunk beleadtuk, hogy bizonyíthassuk, főleg a civil lakosság felé, mit is ér a magyar katonai légi erő. Nagyon jó érzés volt aktív tagként segíteni, a repülő tudásunk a köz javára fordítani. Jó volt katonai helikopter pilótának lenni, és érezni, mire vagyunk képesek.
(Sajnos a jövő eddig azt bizonyította, hogy az akkor még ebből sikert kovácsoló politika fokozatosan elfeledkezett rólunk. Aki ma a katonai repülésben dolgozik, pontosan tudja miről van szó...de a remény hal meg utoljára...legalább is ebben bízunk.)
F.peti