A kreatív embert mindig boldogsággal tölti el, amikor egy ötlete megvalósul. Hasonlóan éreztem én is 2007. július 25-én a kőröshegyi völgyhíd tetején. Ezen a napon Talmácsi Gábor akkor még nem világbajnok motorversenyző és Veres Zoltán akkor már Európa-bajnok műrepülő pilóta mérte össze gépei gyorsulását.

Hogyan jutottunk el ehhez a nem mindennapi eseményhez? Egy televíziós riport mutatta be a folyamatban lévő viadukt építési munkálatait. Bevillant az ötlet és már hívtam is Veres Zolit. Mit szólna hozzá, ha az elkészült völgyhíd felett fotóznánk repülését, miközben valamilyen jármű száguld az aszfalton? Zoli kis gondolkodás után válaszolt, próbáljuk meg. Elindult a szervezkedés. Ki legyen, milyen járművel, aki partner ebben az ötletben? Hamarosan csörgött a telefon és jött az izgalmas hír, megvan az „ellenfél”. Kiderült nemcsak mi, hanem VZ-t támogató két nagy cég is fantáziát látott kezdeményezésünkben és így már csak egy ember maradt a páston, aki szóba jöhetett, az akkori egyik legnépszerűbb sportoló, Talmácsi Gábor, aki hasonlóan ezen két cég támogatását élvezte.

A két vállalkozó sportoló jó kedvűen indult neki a furcsa kis versenynek, az M7 autópálya lezárt szakaszán. A produkció két résztvevője egyeztet, milyen jelre, ki, mikor indul el, hogy sikeres legyen az attrakció. Kicsivel arrébb egy másik stáb cserél eszmét, a dokumentálok csapata, operatőrök, fotósok. A fő kérdés, ki, honnan örökíti meg az érdekes pár harcot. A szereposztás megvan, én egy izgalmas szerepet kaptam. Talma öccse által vezetett Ford Ranger platójáról fotózom majd a gyorsulókat.

Első hallásra nem túl nagy dolog, de az első próba futamoknál kiderült, adrenalin termelő szerepet kaptam. Elhelyezkedtem a platón, mellettem operatőr kolléga és indulhat a móka. Gergő, Talma öccse versenyzőhöz méltóan kezelte a terepjárót. A gerincünkön éreztünk minden sebességváltás lökését és pár másodperc múlva már közel 140 km/h-s sebességgel száguldottunk az aszfalton. Közben elindult a verseny és egyre jobban közeledett a két jármű, Talma gyorsasági motorja és Zoli Extra 300 típusú repülőgépe felénk. Kattogott a fényképezőgép, mellettem forgott a kamera és mi csak száguldoztunk és dolgoztunk. Második részben Talma autóra váltott és egy Ford Focussal hajtott végig a friss az aszfalton Veres Zolival „versenyezve”.

A szervezők több futamot is terveztek, hogy elkészülhessenek a tökéletes képek. A két sportoló nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy nem a versenyzés volt a fő céljuk, hanem, hogy a legjobb felvételek készüljenek az eseményről a földről, a levegőből és a száguldó terepjáróról. Sikerült!

 

 

 
Veres Zoli és Talma a küzdelem után

Szerző: sdragon  2009.10.07. 20:24 1 komment

Címkék: 300 zoltán gábor veres extra talmácsi

A bejegyzés trackback címe:

https://dragonnews.blog.hu/api/trackback/id/tr481434936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Devil 505 · http://airbase.blog.hu 2009.10.12. 09:41:25

Üdv a klubban! :-)

Jó munkát és sok témát kívánok!

Devil 505
süti beállítások módosítása